Szociális segítség kérés!

Kedves Nagyrévi Lakosok!

A polgármester úr és az alpolgármester úr kezdeményezésére, Kátainé Jónás Erika képviselő támogatásával gyüjtést szervezünk egy szinte kilátástalan élethelyzetbe került nőnek.

Kis Mária már lassan 20 éve él Nagyréven, valamennyien ismerjük őt. A részletekbe nem szeretnénk belemenni, de kilakoltatták a legnagyobb hidegben, ebből kifolyólag kórházba került. Mig a kórházban tartózkodott valamennyi ruhája, minden személyes tárgya használhatatlanná vált, hiszen az általa addig használt ingatlanból nem csak Őt tették ki de minden mást is. 2017. január 27-én kiengedik a kórházból, viszont egy váltás ruhája, egy kabátja, semmije nem maradt amit használni tudna. 

A fent elmondottak miatt kérünk minden jóérzésű nagyrévi lakost, hogy amennyiben lehetősége van rá segítsünk a rászorulón. Legnagyobb hasznát ruháknak, kabátnak, lábbelinek látná, de tartós élelmiszer is jó lenne. Az adományokat az Árpád út 60. szám alatt a szociális gondozóknál lehet leadni.

Köszönettel

   Burka István polgármester

     Gál József  alpolgármester

   Kátainé Jónás Erika képviselő